a finomfőzelék - reflexió

„A finomfőzelék az egyetlen étel, amivel kérdezni is lehet:
- Finom főzelék?
- Nem!”
(Szabó Kristóf, humorista)

Nyomban a legelején torpanjunk meg egy pillanatra, és higgyük el, a „finomfőzelék” lehet több, mint a sárgarépa-zöldborsó-rántás Bermuda háromszöge, melyben nyomtalanul elvész a gasztronómia zászlóshajója. – ne rohanjunk olyan nagyon!
Aki valaha megtapasztalta a menzás lét formagazdag, ugyanabból az alapanyagból többször megújulni képes (kétes)értékteremtő pillanatmorzsáit, az, joggal gondolhatta: jó adag nagyképűség lakik a „finomfőzelékes napok” konyhatechnikai tevékenysége mögött. Nyílván, e szocializációból kristályosodott ki Szabó Kristóf véleményes is. Holott!
Ha csupán a zsenge zöldborsó koranyarat idéző zamatára gondolunk, vagy eszünkbe jut a sárgarépa pogány színe (meg sem említve az előrelépést, amit a fütyülés terén tehetünk) vagy ízlelőbimbóinkra álmodjuk a zeller fenséges ízét, melyben már az ősz lakik és a készülődő tél, de a napfény emlékének elomló lágyságával, akkor beláthatjuk: a finomfőzelék képes a megújulásra. Lehet olyan entitás, mely több, mit az őt alkotó alapanyagok összessége. Persze, nem az elnagyolt menzai attrakcióra kell figyelmeznünk, hanem a kézműves műhelyekre, nagyanyáink titkos alkímiájára, akik nem hitték el, hogy a vaj bármivel is helyettesíthető, azonban elhitték a fokhagyma gasztrotudat-módosító bűbáját, és képesek voltak felsorolni minimum öt hagymafajtát, tudva azokat a nüansznyi különbségeket, amelyektől egy tányér főzelék is főszereplővé válhatott, mert elszenderítette mindazt a robogást, ami telezakatolta a hétköznapokat...
És, ha a huszadik század hajnalának romantikus világában is elidőzünk, megismerve az akkori gasztrotrendeket (tudva, hogy a kor Embere fütyült a trendekre, csak egyszerűen boldog volt a remegő húsba ágyazott velős csont látványától, a családokat egyben tartó vasárnapi ebédektől), megtudhatjuk, hogy a polgári asztalok egyik legbiztosabb szereplője a főzelék volt – így a finomfőzelék is.
Ha pedig fontosnak tarjuk a gyökereinket, melyek a gasztronómiából is eredhetnek, elhihetjük, hogy a megújulás nem feltétlenül a múltbéli dolgok megtagadását jelenti, hanem sokkal inkább hitvallás, a minőségi alapanyagok és a szívet-lelket belefőző alaptechnikák mellett. Így eshet meg velünk, hogy ünneppé lesz a hétköznap is, pedig nem készültünk világmegváltásra, csupán egy finom főzeléket szerettünk volna főzni, mely végül finomfőzelék lett tűzhelyünk melegénél.

(ui.: az írás először a Dining Guide gasztro-szakoldalon jelent meg.)