étterem kritika - Enoteca Bistro Corso, Pécs

Hamarosan Pécs kulturális fővárossá avanzsál, mégis inkább a zűrzavar érződik a mindennapokból, mint az okos elgondolás. A legtöbb káosz egy biztos pontért kiált, aminél fogva – mondjuk – kifordíthatjuk a világot a sarkaiból. A hajdani Susogó étteremből lett Enoteca Corso gasztroszentély Pécs egyik legbiztosabb pontja – a túlzás eszközét mellőzte e kijelentés.

Az étterem koncepcióján belül működik a Séf Bistro, mely a hétköznapokat megmentő csendes szigetként illetve az ünnepnapokat magasabb szintre emelő kulináriumként egyaránt funkcionál. Az előbbi okán kapta az elmúlt csütörtök a báli ruha felöltését lehetőségül. A Corsoban tudják: eklektikából nem lehet szentélyt építeni! Pasztellszínei, félhomálya, elegáns berendezése tökéletes, meghitt hangulatot biztosít a gasztromise celebrálásához.

Tudtuk, a mostani az utolsó pillanatok egyike, hogy rosé-t kortyoljunk, ami magába zárta az elmúlt nyár gyümölcsérlelő fülledtségét, csillaghullásos éjszakáit. Így esett az első választás a Ráspi, 2008-as Merlot roséjára, mely elsőként, jellegtelen színe miatt riadalmat keltett bennem, azonban diszkrét savaival és meglepően óvatos, gyümölcsös jegyeivel mégsem okozott csalódást: birsalmasajtra hajazó illatok fonták körül az estét. A várakozás pillanatait házikenyér üdvözlőfalatkák odázták el, a kenyérhéj roppanása a lágy kenyérbél langyos melegével mesésen idézte gyermekkori pékség-emlékeket, amit a zamatos, azonban a kelleténél sajnos kicsit keményebb minőségi vaj tett mégis feledhetetlenné.
Előételként rántott velő került tányérra. A roppanós bunda alatt rejtőző velő mesésen olvadt szét a nyelvemen, a köré rendezett madársalátán pedig tökéletes harmóniában játszott az érzékekkel a sűrű balzsamecet és a zelleresszencia házasítása. – ez utóbbi a ház egyik vendégmarasztaló rafinériája. A főételt a házilag gyúrt tésztákból választottam: Kacsahússal töltött ravioli, tejszínes zöldségekkel. A tejszín bársonyosan ölelte a zöldségeket, melyek nem feledték roppanó frissességüket, azonban mégsem tolakodtak, mégsem lopták el a kacsahús jellegzetes ízét. És az ember nem rest kenyér után szalasztani az angyalnak is beillő felszolgálóhölgyet, hogy kitörölgesse tányérját…
Desszertnek narancs brulée érkezett, mely már magában rejtette a karácsonyra figyelmező adventi készülődés hangulatát. Mellé érkezett Gere Attila 2008-as villányi roséja, mely robbanó gyümölcsösségével és a kakasosnyalókára emlékeztető hangulatával méltó társa volt az édességnek, mely karamellizált cukorborításának feltörése messze elzavarta a Mecsekben bujkáló tél gondolatát. Talán egyedül a citrus héjának zamata hiányzott, amit azonban kárpótolt a fátyolszerűen elomló vanília.

(ui.: Az írás elsőként a Dining Guide gasztro-szakoldalon jelent meg. Legutóbbi Corsoban tett látogatásunk során a felszolgált vaj tökéletes állagú volt. - köszönet érte!)