2010. április 14., szerda

Esterházy Péter 60 éves

Esterházy Péter, író, publicista éppen ma 60 éves. Elvitathatatlan helye azért van e helyütt, mert vitathatatlanul nagy gasztronauta hírében áll, aki - saját bevallása szerint -, ha egy addig számára ismeretlen városba érkezik, először nem a könyvtárakat, múzeumokat kutatja fel, hanem a jó hírű éttermeket, műhelyeket, ahol páratlan zamatok nyomára akadhat. Ráadásul - a Rá jellemző - pajkos mosollyal arcán kijelentette, hogy ha nagyon ízlett számára az étel, akkor bizony nem rest egy darab kenyérhéjjal a szaftot is kitörölgetni a tányérból -Isten tartsa meg e konvenciókat lerontó, jó szokását!
A főhajtás mellett egy idézettel szeretnék tisztelegni e jeles nap öröme előtt, mely A szavak csodálatos élete című előadásából származik, amit a Mindentudás Egyetemén tartott hajdanában:

"Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel – nyelven a magyart értem –, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot, mert az még igaz lehet, hogy a kolléga volt az úr, a vers csak cifra szolga, ám végül is a nyelv az úr. Ezért van az kérem, hogy hűséggel nem az országomnak, nem hazámnak tartozom, nem az osztályomnak, ha van, nem a családomnak, van, hanem egyes egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek. Jó társaságban vagyok. A nyelv az úr, és akkor zárjam parodisztikusan: Habár fölül a gálya. Ez például egy üres fölül-és volt, csak azért nem húzom, hogy lássák, a nyelvre se lehet mindent hagyni. Mondatkihúzáshoz ugyanazok a képességek és erők kellenek, mint mondatíráshoz. Így, ha egy napig írok és másnap mindent kihúzok, az két nap jó munka."



Isten éltesse Esterházy Pétert!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése